Kiállítás
1960 és 1980 között az Európai Parlament számos alkalommal síkra szállt az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméért a világban, különösen ami a vasfüggöny másik oldalán lévő országokat illeti. A Parlament viták, álláspontok és állásfoglalások kialakítása, a képviselők által feltett szóbeli és írásbeli kérdések, tényfeltáró kiküldetések, küldöttségek helyszíni látogatásai és nyilvános meghallgatások útján igyekezett felhívni a közvélemény és a média figyelmét ezekre a problémákra.
Ebben a szellemben Jean Duvieusart, a Parlament elnöke 1964 októberében, Kelet-Berlin és a szovjet megszállási övezet lakosságának a „szolgaság és diktatúra” elleni felkelése évfordulóján sietett kifejezni a Parlament együttérzését a német nép sorsa iránt. Az ő szavaival: „Amikor a németek az önrendelkezéshez való jogért, valamint az egységet és szabadságot hozó újraegyesítésért küzdenek, sokan közülük életüket áldozva ezért, akkor mi sem állhatunk meg. Harcolni fogunk azért, hogy a világon mindenki szabadságban élhessen.”
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet országai által 1975 augusztusában aláírt Helsinki Záróokmány szintén alkalmat adott az Európai Parlamentnek arra, hogy újabb álláspontokat fogadjon el. Ezekben emlékeztetett az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartásával kapcsolatos kötelezettségvállalásokra, különös tekintettel a berlini fal által egymástól elválasztott emberek és kettészakított családok helyzetére. Ennek megfelelően 1977-ben az Európai Parlament kifejezetten azon keletnémet állampolgárok kérésére, akiktől rendre megtagadták annak lehetőségét, hogy a Német Szövetségi Köztársaságba (NSZK) emigráljanak családtagjaikhoz, határozottan felszólította az NDK hatóságait, hogy teljesítsék nemzetközi szinten vállalt kötelezettségeiket. A politikai foglyok kérdése és az elnyomó törvények elfogadása az NDK-ban szintén számos európai parlamenti interpelláció tárgyát képezte.
