Kiállítás
Az évenként odaítélendő díj gondolata akkor merült fel, amikor a Parlament az 1984. júliusi plenáris ülésszakon éppen Andrej Szaharov helyzetét vitatta meg. Eredetileg olyan írásművet ismert volna el a díjjal, amely hozzájárul a Kelet és a Nyugat kapcsolatának fejlesztéséhez, a vita és a tájékozódás szabadságához, illetve az emberi jogok vagy a jogállamiság védelméhez. Ahogy Jean-François Deniau francia képviselő előadói minőségében kifejtette: a szabadon megválasztott Európai Parlamentnek kötelessége és felelőssége az alapvető szabadságok védelme. Deniau szerint Andrej Szaharov tökéletesen megfelelt arra, hogy a díjat róla nevezzék el.
Szaharov olyan európai polgár volt, aki megtestesítette a gondolat- és szólásszabadság eszméjét, és meggyőződése és lelkiismerete miatt úgy döntött, hogy lemond a rendelkezésére álló valamennyi anyagi előnyről és egyéb kitüntetésekről.
Jean-François Deniau
Az átütő erejű felhívás kedvező fogadtatásra talált: a Parlament 1985. december 13-án nagy többséggel elfogadta a gondolatszabadságért járó Szaharov-díj létrehozásáról szóló indítványt.
Lord Plumb-nak, az Európai Parlament akkori elnökének személyes felkérésére Szaharov 1987 tavaszán támogatását fejezte ki az elképzeléssel kapcsolatban, és hozzájárult a róla elnevezett díj létrehozásához. Végül az a döntés született, hogy a Szaharov-díjjal olyan személyeket és szervezeteket jutalmazzanak, akik vagy amelyek Európában vagy máshol a világon az emberi jogok területén kiemelkedőt alkottak. A képviselők a Politikai Bizottsággal egyetértésben elhatározták, hogy még 1988-ban kiadják az első Szaharov-díjat. Elsőként Nelson Mandela és Anatolij Marcsenko kapta meg, Marcsenkót maga Szaharov javasolta a díjra.
