Amikor a szerb énekesnő, Teodora Pavlovska (művésznevén Teya Dora) benevezett a 2024-es Eurovíziós Dalfesztiválra a „Ramonda” című dalával, senki nem gondolta volna, hogy milyen nagy figyelem irányul majd a címadó virágra.
Miután Teya Dora a szerb nemzeti döntőt megnyerve továbbjutott az Eurovízióra, a ramonda-virág egész Európát elbűvölte. Sokakban felmerült a kérdés: milyen virágról énekel Teya Dora, és vajon miért éppen a ramondát helyezte a tehetséges énekes-dalszerző a szerzemény középpontjába?
A téma elárasztotta a közösségi médiát. Sorra kerültek fel a TikTokra a szerb ramonda eredetét és kulturális jelentőségét magyarázó videók. Művészek egymással versengve készítettek digitális illusztrációkat a virágról, amelynek szimbolikus jelentősége van a szerb történelemben.
De mi is teszi olyan különlegessé ezt a titokzatos növényt? A kérdés megválaszolásához érdemes egy kicsit visszamenni az időben.
A szerb ramonda története
A szerb ramonda (Ramonda serbica) egy rendkívül ritka növényfaj. Ami figyelemre méltó vele kapcsolatban, hogy rendkívül kedvezőtlen körülmények között is képes túlélni; több éven keresztül életben tud maradni akár teljesen kiszáradt állapotban is.
Mindössze pár csepp vízre van szüksége, és rendkívüli módon újraéled. Ezen tulajdonsága miatt „főnixvirágként” is emlegetik, és az első világháború alatti szerb visszavonulás idején a szerbek ellenállóképességének és kitartásának szimbóluma lett – arra utalva, hogy a nép képes a virághoz hasonlóan újjáéledni, akkor is, ha hihetetlenül nehéz időkön ment keresztül. A virágot idén épp 150 éve fedezték fel.
A növény felfedezése
A szerb ramondát Josif Pančić (1814. április 17. - 1888. február 25.) osztrák származású szerb orvos, botanikus, egyetemi tanár és akadémikus fedezte fel először. 1874-ben talált rá a növényre a Rtanj-hegy lejtőin, Sokobanja város közelében.
A Ramonda serbica, melyet „főnixvirágnak” is neveznek, egy rendkívül különleges endemikus növényfaj, amely kizárólag a Balkán-félsziget középső részén található meg.
Európa és a Földközi-tenger térségének szubtrópusi növényvilágának maradványa, valószínűleg Afrikából származik. Fő különlegessége, hogy rendkívül jól viseli a szárazságot. Mindössze pár csepp vízre van szüksége, hogy teljesen kiszáradt állapotból is újjáéledjen, ezt a tulajdonságot pedig csak néhány európai zárvatermő mondhatja még magáénak, például a Haberlea rhodopensis vagy a Jankaea heldreichii.
A szerb ramonda jellemzően mészkősziklák hasadékaiban él, gyakran erdei növényzet árnyékában, szurdokokban és alacsonyabb hegygerinceken, 150 és 1800 méter közötti magasságban. Leggyakrabban azonban északi fekvésű lejtőkön, 300 és 1000 méter közötti magasságban található meg.
Endemikus, azaz bennszülött növényfaj, amely kizárólag a Balkán-félsziget középső részén honos, Albánia, Bulgária, Görögország (Epirusz régió), Észak-Macedónia, Szerbia és Montenegró területén.
A faj elterjedési területe nem teljesen összefüggő. Jelentős populációi találhatóak meg Kelet-Szerbiában és Bulgária északnyugati részén, és egy ettől különálló, nagyobb területen is fellelhető Montenegró, Dél-Szerbia (beleértve Koszovót és Metóhiát), Észak-Macedónia, Albánia és Görögország területén.
Ramonda serbica és Ramonda nathaliae
Egy Dr. Sava Petrovic nevű udvari orvos a Suva Planina nevű szerbiai hegyen hasonló virágra bukkant, amelyet megmutatott Josif Pančićnak – azt gondolva, hogy a Ramonda serbica újabb példányáról van szó.
Kiderült azonban, hogy egy teljesen másik növényfajt fedezett fel, amelyet aztán Natalija Obrenović szerb királynő tiszteletére Ramonda nathaliae-nak neveztek el. Pančić úgy gondolta, hogy a Ramonda serbica a harmadidőszakban, 66 millió évvel ezelőtt vált külön fajjá a Ramonda nathaliae-től.
Mindkét növény virága figyelemre méltó. A Ramonda nathaliae virága általában sötétlila színű, míg a szerb ramondáé inkább világoslila – bár különböző árnyalatú, akár fehérbe hajló változatai is előfordulnak. Mindkét faj rendkívül ritka és jól bírja a szélsőségesen hideg időjárást. Az egész világon kizárólag Dél-Szerbiában és Niš városának közelében található meg a két faj ugyanazon a területen.
A Balkán-félsziget ramonda-, azaz főnixvirágai április második felétől május első feléig nyílnak.
Szárazság idején képesek átmeneti, „szunnyadó” állapotba kerülni, leveleik olyan szorosan összepöndörödnek, hogy érintésre szétmorzsolódnak. Eső után azonban 12 órán belül minden élettani funkciójuk visszatér, és nem sokkal később újra teljesen kinyílnak. Így aztán elmondható, hogy mindkét ramonda képes szárazság idején kriptobiózis állapotába kerülni.
Nincs bizonyíték arra, hogy Pančić tisztában volt a növényfajok ezen különleges képességével. Sokan úgy tartják, hogy az egyik legmeghökkentőbb bizonyíték ezzel kapcsolatban Pavel Csernavszkij, orosz botanikus nevéhez fűződik.
A történet szerint 1928-ban Csernavszkij véletlenül ráöntött egy pohár vizet a növénygyűjteményére, amelyben a Ramonda nathaliae egy példányát is tartotta. Másnap megdöbbenve tapasztalta, hogy a korábban teljesen kiszáradt, már másfél éve a gyűjteményben levő növény újjáéledt.
Szerbiában november 11-én az első világháborút lezáró fegyverszünet aláírására emlékeznek. A szerbek az ünnep hetében és magán az ünnepnapon a Ramonda nathaliae stilizált illusztrációjával ellátott kitűzőt viselnek.
Ramonda serbica: veszélyeztetett növényfaj és kulturális kincs
A szerb ramonda többnyire megközelíthetetlen élőhelye sokáig segített megőrizni a növényfajt. Ennek ellenére a szerb ramondát természetes élőhelyének elpusztulása fenyegeti, különösen a könnyebben hozzáférhető területeken, például az út menti sziklákon és a kisebb, helyi populációkban.
A herbáriumok és botanikus kertek számára történő gyűjtés, valamint a természetes erdei növényzet pusztulása jelentős veszélyt jelent a természetben élő egyedek számára.
Szerbiában a ramondát mint természeti ritkaságot védik, elismerve mind ökológiai, mind történelmi jelentőségét. Szélsőséges körülmények között is képes fennmaradni: ez a tulajdonsága az alkalmazkodóképességet és az újjászületést szimbolizálja, ezáltal – a szerbek nemzeti büszkeségének jelképeként – nem csupán természeti, de kulturális jelentőséggel is bír.
Megtestesíti azt a gondolatot, hogy Szerbia képes újjászületni és felemelkedni, hála a nép erejének, amelyet nem rendíthetnek meg a nehézségek sem. A szerb ramonda szimbóluma mélyen beépült a helyi kultúrába, és megható módon emlékeztet bennünket a nemzeti kitartásra.
Ez az írás a Thomson Foundation támogatásával, a Culture and Creativity for the Western Balkans (CC4WBs) projekt részeként született meg. A bejegyzés létrejöttét és fenntartását az Európai Unió anyagilag támogatta. Tartalmáért kizárólag a szerző felel, és az nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió nézeteit.